2015. január 18., vasárnap

Fontos bejelentés!

Sajnálattal kell közölnünk,hogy a blog bezárult. Már nem lesz több rész. Tényleg szörnyen sajnáljuk, de már nem tudtunk  "jó ízűen" írni. Olyan mintha nem kötne hozzá semmi. Ezért is határoztunk így Rebivel ,hogy befejezzük. Nagyon rövid lett , ezért is bocsánatot kérünk. Reméljük azért tetszett a történet.

Köszönjük,hogy olvastatok!!

2014. november 19., szerda

A meglepetés buli.

**********Rebi************

Reggel kb. 10 körül kelltem, nem is akartam korábban kellni, mert szombat van. Komótosan felkelltem ,kinyújtozkodtam, és lementem reggelizni , egy tál müzlit ettem aztán felmentem a szobámba és kicsit neteztem.  Majd meghallottam ,hogy a telefonom prütyögött párat. Rögtön érte nyúltam és megnéztem.

Találkozzunk 3-kor a parkban. Fontos.

Tomi.

Ezután leszaladtam a lépcsőn és rögtön anyához mentem.
-Anya a Tomi írt,hogy menjek a parkhoz 3-kor mert valami fontosat akar. Elmehetek ugye?-kérdeztem
-Persze.-mondta anya és közben furán mosolygott.
Nem értettem miért mosolyog így, de nem érdekelt , mert felmentem a szobámba és gondolkozni kezdtem.
A hajam nagyon zsíros  úgy,hogy meg kell mosnom. Mivel már dél volt ezért meg vártam az ebédet és utána engedtem magamnak jó meleg vizet, és befeküdtem a kádba. Megmostam a hajamat, és fogat is mostam, nehogy sárga fogakkal menjek el. Megszárítottam a hajamat, és megcsináltam haj fánkkal , kontyba. Elég jól sikerült ezért örültem.A ruhám kiválasztása már nem volt könnyű dolog ,ezért anya véleményét is kikértem.Végül egy fekete legings meglett döntöttem és egy hosszabb pólót húztam hozzá.  Még pár kiegészítővel feldobtam: karkötők ,nyaklánc és egy táska.
-Egy kicsi smink se árt!-mondta anya
-Komoly megengeded ,hogy sminkeljek?-kérdeztem furán
-Csak amikor én mondom!-mondta sejtelmesen anya
A minimális smink egy kis szempilla spirálból , száj fényből, és egy kis pirosítóból állt.
Ezután a kis táskámba raktam a telefonomat , zsepit és némi pénzt is.
Anyától és Vivitől elköszönve indultam el a parkba. Tomi már ott ült a padon és várt.
- Gyönyörű vagy. -mondta köszönés helyett
-Köszönöm.-mondtam mosolyogva.
Ezután elindultunk sétálni.
-Talán menjünk el fagyizni.-gondolkoztam hangosan.
-Most ne inkább csak sétáljunk tovább.-mondta
Bólintottam , majd tovább sétáltunk. Egyszer csak ismerős környékre értünk.
Tomi letette a telefont ,mert beszélt az anyukájával és utána meg álltunk Márk házáék előtt.
Kíváncsian néztem rá ő nem szólt semmit csak bólintott ,hogy induljak meg befele.
Gyanakvóan indultam be a házba. Ahogy beértem tiszta sötétség volt , még a redőnyök is le voltak húzva , majd ezután hirtelen felkapcsolódott a lámpa és előugrottak  mindannyian és együtt kiáltották , hogy: MEGLEPETÉS.
Ezután úgy lesokkolódtam,hogy mozdulni se bírtam csak nevettem és sírtam.  Tudom ez hlyén hangzik,hogy sírtam ,de persze az örömtől sírtam.
-Köszönöm.-mondtam , és próbáltam mindenkivel szem kontaktust felvenni.
-Ezután bekapcsolták a hifit és halk, háttér zajként ment a zene ,miközben mindenki odaadta az ajándékát. Rögtön ki akartam bontani, de  Tomi szólt,hogy  előtte üljünk le az asztalhoz. Mindenki elfoglalta helyét és ekkor hozott elő Tomi és Márk egy tortát amin ostyából volt egy kép rólam. Rögtön eszembe jutott,hogy hol készült a kép. Ez a gólya táborban készült. Annyira örültem , mint még soha. Egyszerűen nem lehet szavakkal kifejezni.Megettük a tortát , majd elkezdtem kibontogatni az ajándékokat.
Tomitól kaptam egy új fülest,( nem tudom honnan tudhatta meg,hogy elromlott a fülesem) és csoki, meg egy gyönyörű fülbevalót.
Diától kaptam egy borítékot amiben írt egy levelet, de azt nem olvastam el ,majd inkább otthon. Meg kaptam egy nyakláncot ,aminek a medálja le volt takarva egy fekete lappal és rá volt írva ,hogy otthon. Értettem ezért el is ragtam.
Márktól kaptam egy kosaras  telefon tokot . meg egy pólót ami fehér volt a hátulján rajta volt,hogy  11. Az elején pedig ott volt ,hogy A legjobb játékos.
Ezután csak egy ajándék maradt.
Kiderült,hogy a többiek összedobták a pénzt és úgy vettek valamit. Mikor elkezdtem kibontani a viszonylag nagy dobozt és mikor megláttam,hogy egy Lebron kosár cipőt vettek , azt hittem elájulok. Mindig is erre vágytam és mindig ezt néztem a neten ,hogy hol a legolcsóbb az ára.. És áááááá. Egyszerűen nem tudtam hogy megköszönni ezt meg a többi ajándékot sem. Mikor túlestem a sokkon , és kezdtünk volna lazulni, megjelent anya, Vivi és egy idegen férfi.Anya rögtön mellém lépett és bemutatta a férfit.
-Kicsim ő itt Kékesi András Az igazi apád.-mondta anya
-Szia Beka.-mondta az "apám"
-Őőő. Helló.- mondtam .
-De Vivi is Kékesi.-mondtam miután eszembe jutott.
-Igen, mindkettőtöknek Andris az apukája.-mondta anya
Anya pont úgy beszélt mintha  újra egy családként élnénk tovább.
-És mostantól Andris is velünk fog élni.- mondta anya
Talált, süllyedt.
-Oké.-mondtam kínosan.
-Sajnálom Beka ,hogy eddig nem ismerhettél.-mondta az "apám"
Csak elmotyogtam egy "Én is"-t majd anya megszólalt.
-Beka mi haza megyünk , majd hívj és eljövünk érted. Sziasztok.-köszönt el anya
Miután elmentek folytattuk a bulit. Majd 10 kor szálingózni kezdtek az emberek. Én is indultam , hívtam is anyát , de miután haza mentem felmentem a szobámba és elmentem aludni. De persze aludni nem tudtam ,ezért végig chateltem az éjjelt Tomival:

Én: Nagyon köszönöm a bulit. Épp újra nézem az ajándékokat.
Tomi: Szívesen :) És végül is Dia milyen nyakláncot adott?
Én: Egy BFF nyakláncnak a felét.
Tomi: Úúúúú. Újra jóban lesztek?
Én: Szerintem igen. De Márk ajándéka.. Most vettem észre,hogy a telefontok egy Iphone 5C-re van.
Tomi: Honnan tudod,hogy pont az 5C-re van?
Én: Rá gugliztam az iphone-okra
Tomi: Beszéltél már anyudékkal?
Én: Nem ,ahogy hazaértem feljöttem a szobámba
Tomi: Szerintem menj lee még nincs túl éső. Aztán gyere vissza és mesélj.

Gondoltam "szót fogadok" ,úgy hogy lementem a lépcsőn. Anya és Andris az asztalnál ülve beszélgettek. Mikor leértem rögtön felém néztek.
-Gyere ülj le ide Beka.-mondta anya.
Őszintén nem tudom mi ez a Beka , mert anya sose hívott így ,mondjuk nem bánom mert tetszik ez a név.
- Oda se adhattuk a mi ajándékainkat.- mondta anya közben pedig megjelent Vivi.
-Vivi menjél lefeküdni , már nagyon késő van.-szólt Vivire anya
-De Beki is fent van még meg ti is.-mondta Vivi
-Jól van egy kicsit még maradj itt, add oda te is az ajándékaidat Bekinek.- szólt anya miközben Vivi  felszaladt a lépcsőn.
Eközben Andris végig csöndben ült.Anya pedig hozott egy ajándék tasakot.
-Nagyon boldog szülinapot Beka!- mondta anya és átadta a tasakot.
-Bekii, Bekiii boldog szülinapot!-érte le Vivi a lépcsőn és átadta az ő ajándékait.
-Nagyon szépen köszönöm.-mondtam mosolyogva.
Erre Andris is fel állt .
-Boldog születésnapot!-mondta és átadta ő is az ajándékát.
-Köszönöm. De most felmennék és ott nyitom ki őket. Ugye nem baj?-néztem anya felé
-Menj csak. Vivi te is menjél aludni!-mondta anya
Így hát mindketten felfelé baktattunk a lépcsőn.
-Jóéjt Vivi.-mondtam neki
-Neked is.
 Miután beértem a szobámba , hasra feküdtem az ágyon és úgy nyitottam ki.
Először Vivi ajándékát nyitottam ki.
Egy rajzot kaptam amin én és ő vagyunk kézen fogva.Majd egy levelet is kaptam. Anya írása volt tehát tudtam Vii megkérte anyát,hogy írja amit ő mond. Ez állt benne:

Kedves Beki!

Nagyon boldog szülinapot kívánok. Nagyon szeretlek Beki.  Remélem tetszik az ajándékom.

Vivi.

-Igen, nagyon tetszik.-gondoltam magamban
 Ezután anya ajándéka következett. Kaptam egy borítékot. Mikor kinyitottam nagyon megdöbbentem. Ez állt benne:

Tisztelt Kékesi Rebeka!

Ebben a levélben tudatjuk önnel,hogy meghívást kapott az akadémiánkra.Hallottuk édesanyjától,hogy szeret kosárlabdázni , és jól is tud. Ezért szeretnénk ha eljönne és próba edzésre és ha önnek is megfelel akkor várjuk az akadémiára.

Üdvözlettel: Vasas Akadémia

 Úristeeeeeeeeen!!!! Nem találok szavakat!! Ez a VASAS! És meghívnak próba edzésre!!!! ÁÁÁÁÁÁÁ!! Miután túl élltem ezt a sokkot megnéztem a többi ajándékot.
Kaptam még egy hosszú kosaras zokniit. Ami pont megy a Vasas mezéhez!

Ezután már csak Andris ajándéka maradt. Lassan bontottam a csomagolást majd miután eltávolítottam a papírt amivel be volt vonva a szemem elé tárult egy Iphone 5C.
Először csak bámultam és elakadt a lélegzetem. Andristól akptam egy kék Iphone 5C.
Itt szintén ért egy sokk, de miután túl lettem rajtam  eszembe jutott valami.
Márktól egy telefontokot kaptam ami egy iphone 5C-re való. Talán összebeszéltek Andrissal? A többiek mióta tudnak róla?Ilyen kérdések cikáztak a fejembe. Elpakoltam az ajándékokat és  befeküdtem az ágyba és megpróbáltam elaludni.

********Tomi**********
-Tomi kelj fel!- ordított Márk a fülembe. Ez meg mit keress itt?? Lehet hogy képzelődök..
-Haver, hasadra süt a nap!- ordított még egyszer, majd leráncigálta a takarót rólam..igen, ez biztosan Márk.
-Jól van na -válaszoltam és felültem az ágyamba- De lenne három gyönyörű kérdésem.
-Csak mond nyugodtan- felelte, majd kényelmesen leült a puffomba.
-Mit csinálsz itt? Miért keltettél fel? És ezt viccesnek találod?- kérdeztem tőle két ásítás között.
-Anya elküldött a házból, mert a bulira széppé akarja tenni, amit nem igazán értek..nő dolog. Azért keltettelek fel, mert akármennyire is kedvelem apádat, te jobb társaság vagy! És igen, elég vicces az álmos fejed- hadarta el gyorsan- Azért remélem nem gond..
-Nem dehogyis, csak nem minden napi a kelés- feleltem nevetve- Akkor ezek szerint videojátékozni fogunk?
Ben szeme felcsillant és rögtön bólintott. Hát amikor elkezdtük olyan 9 körül lehet, anya egyszer benyitott hogy elmegy, és a következő pillanat mikor feleszméltünk a játékból már fél 12 volt.
-Nincsen valami kajátok?- kérdezte Márk kicsit szenvedős arccal.
-Hát, nem igazán apa jár mostanában boltba..- feleltem.
-És gondolom főzni se tudsz..- felelte röhögve- Amúgy te nem vagy éhes?
-Héló, én csinálom a legfinomabb égetett sült krumplit- válaszoltam, amin Márk nagyon röhögött- De, nagyon!
-Pizza rendelés?- kérdezte és én bólintottam. Utána gyors megkerestem a lapot amire rávan írva a pizzázó telefonszáma és leadtuk a rendelést.
-És hogy csalod hozzánk Rebit- kérdezte Márk.
-Elhívom, hogy akarok vele beszélni- válaszoltam és töltöttem magamnak egy pohár vizet- Te kérsz?
-Akkor megtudjátok beszélni a dolgokat rólatok...
-Milyen dolgokat?
Márk nem tudott válaszolni mert csöngetett valaki. Odamentem az ajtóhoz, majd kinyitottam és enyhén szólva meglepődtem. Hát ez meg mit keress itt?
-Tomi, tudom hogy váratlanul jöttem de nem tudnánk beszélni?- kérdezte rögtön.
-Dia, most nem pont a legalkalmasabb- feleltem majd pont csukni akartam az ajtót, amikor azt megfogta.
-Most nem rólunk van szó..-kezdte a mondandóját de én belevágtam
-Nincsen olyan hogy mi!
-Most nem erről akarok beszélni- felelte.
-Akkor meg miről?- kérdeztem.
-Rebiről- válaszolta és a következő pillanatba már a nappaliba is voltunk.
-Ő meg mit csinál itt?- kérdezte Márk bosszús fejjel.
-Valamit megkel beszélnünk..-válaszoltam idegesen.
-Ha bármi baj van, csak sikíts!- felelte Márk full komoly fejjel.
-Hát persze – mondtam röhögve, majd Diával az ebédlőbe mentünk. Mert hogy a lány a dolgot, csak négyszemközt akarja megbeszélni. Remélem ez nem fog rosszul elsülni.
-Nos mit szeretnél?- kérdeztem rögtön- De előre szólok, nem fogok jó pofizni veled.
-Ezt tudom!- válaszolta és kicsit elhúzta a száját, olyan Diásan- De mit mondtam most Rebiről akarok veled beszélni.
-Mit akarsz te Rebivel?- kérdeztem
-Kiakarok vele békülni.
-És úgy gondolod hogy majd ebbe én fogok segíteni?- kérdeztem- Tudod, te vertél át. Miért segítenék abba hogy most átverd Rebit?
-Mert nem akarom, te egy teljesen más esett vagy. Ő a legjobb barátnőm..
-Akkor miért nem viselkedsz úgy? Miért bunkózol vele? - kérdeztem.
-Mert..miért is jöttem én hozzád? - felelte majd felugrott a székből- Te bennem csak a rosszat látod..
-Mert nyomós okom van rá..átvertél.
-Inkább megyek- mondta és a kijárat felé vette az irányt.
-Dia, várj- mentem utána- Ha tényleg ki akarsz békülni vele akkor gyere el a bulira és ott szerintem tudtok beszélni.- válaszoltam majd elment. Utána megjött a pizza és elkezdtünk Márkkal enni. Megbeszéltük a dolgokat a buli menetével kapcsolatosan. Én üzentem Rebinek hogy 3-kor találkozzunk, de persze nem mondtam miért. Ja, amúgy eddig 6 ember írt rám, hogy pontosan mikor kezdődik xd. Délután én még átöltöztem, mert eddig melegítőben voltam. Olyan 2 körül Márk elment és egyre jobban izgultam. Nem vagyok izgulós, de ezt most nem akarom elszúrni. Egy farmert és egy tűrkisz kék-fekete kockás inget húztam. Az inget persze nem tűrtem be... Háromnegyedkor pedig elindultam a megbeszélt helyre. Leültem egy üres padra és az embereket figyeltem. Alig kellet várnom, mert Rebi hamar megjött.
-Gyönyörű vagy – mondtam és láttam rajta hogy elpirult.
-Köszönöm- mondta nagy mosollyal az arcán. Valakinek jó napja lehet..remélem a nap többi része is tetszeni fog. Utána mondta, hogy menjünk fagyizni, de „ellenkeztem” így sétálni mentünk. Anya útközben felhívott, hogy késő este ér haza, de apa már hamarabb haza ér. Miért hajszolja magát anya még most is? Örökmozgó..Nem sokkal utána megérkeztünk Márkékhoz, de még most se mondtam semmit a buliról, csak annyit hogy be kell ugranunk valami miatt. A házba bent mindenhol sötét volt, majd amikor a nappaliba értünk felkapcsolták a lámpát és egyszerre üvöltöttük: MEGLEPETÉS! Utána valaki bekapcsolta a hifit és kezdődött a buli. A torna nagyon finom volt, és ezt úgy mondom, hogy torta ügyileg elég válogatós vagyok. Az ajándék osztás is jól ment..ez olyan csajos dolog, ezért én csak messziről néztem. Persze amikor az enyémet bontotta ki oda mentem. A hangulat nagyon jó volt, és szerintem Rebinek is tetszett. Aztán elfogyott minden ital és Márkal elmentünk a garázsukhoz, hogy hozzunk még. Amikor vissza értünk Rebi az anyukájával, a hugával és egy másik férfival beszélgetett. Rebi elég zavarodott volt, de úgy gondoltam most nem zavarom meg..
-Tudod ki az a férfi?- kérdezte Dia, aki ezek szerint tényleg eljött a partira.
-Nem, de beszéltél Rebivel?
-Nem, de írtam neki egy levelet. Tudod így ..
-Könnyebben kifejezed magadat.
-Pontosan!
-Amúgy még mindig nem tudom, hogy ti min vesztetek össze, mert mondtál akkor valamit.
-Viszont te az nem hiszed el
-Elég sok mindenbe hazudtál..talán ebbe is.
-Igen, nem az igazságot mondtam el- vallotta be- Tudni akarod az igazat?
-Végül is, ha már itt vagyunk..
-Tudod, nem csak én kedvellek nagyon..-felelte, majd elment a lányokhoz. Ez meg mit jelentsen?? Valaki adjon egy női szótárt! Utána elment a három vendég és oda mentem Rebihez.
-Tetszik?- kérdeztem tőle és bólintott-Akkor örülök. Amúgy ki volt az a férfi?
-Ezt inkább máshol beszéljük meg- mondta majd kimentünk a konyhába.
-Nos..tán ennyire titkos?- kérdeztem tőle mosolyogva.
-Hát..az van izé..hogy ő az apám. - mondta ki Rebi.
-Várj mi van?- kérdeztem tőle- Az igazi?
-Igen- válaszolta – Tudom durva!
-És mi lesz most?
-Hát, most nálunk fog lakni..
-És nem akarsz most inkább haza menni és megbeszélni ezt?

-Nem, most a barátaim társaságát akarom élvezni- felelte, majd vissza mentünk a buliba. Aminek olyan 10 körül lett vége. Egyáltalán nem bántam meg, hogy megszerveztem ezt az egészet. Mindenki jól élvezte magát és minden jól alakult. Segítettem Márknak pakolni, majd én is haza mentem. Otthon már mindenki aludt, mert hogy már fél 11 volt. Áthúztam a pizsamámat és befeküdtem az ágyba laptopommal az ölembe. Beszélgettem pár osztálytárssal, de legfőképpen Rebivel. Mondtam neki hogy beszéljen a szüleivel, így végett ért a társalgásunk. Utána vissza jött és elmondta mi is van most náluk (családi helyzet) , meg mondta , hogy Diával a jelek szerint újra barátnők. Meg az is mondta, hogy holnap valami mesélni valója van..valami fontos! Olyan fél egy körül aludtam el végül...hát elég hosszú nap volt a mai.

2014. augusztus 30., szombat

Makett befejezése és filmezés

*********Tomi**************
Reggel kicsit késve keltem mint ahogy akartam, de nem vészesen. Már kezd hűvösebb lenne, ezért egy pulcsit is felvettem.  A fürdőbe fogat mostam, majd leindultam a konyhába, ahol még csak anya volt.
-Jó reggelt- mondtam, majd rögtön utána ásított egy nagyot- Apa?
-Szia és elment boltba- felelte, majd leültem mellé az asztalhoz. Ezután kemény 20 percig vártunk apára, hogy meghozza a reggelit..lehet hogy nem őt kellet volna küldeni a boltba? Mire megjött nekem mennem kellet, ezért amit vett (valami pék sütemény) bedobtam a táskámba és már húztam  is a suliba.  A folyosón sétáltam amikor Petrának mentem neki.
-Bocsi- mondtam, majd segítettem össze szedni a cuccait, amit kilöktem a kezéből- Amúgy hogy vagy?
-Egészen jól- felelte majd közösen indultunk az termünk felé- Figyelj, már rég óta megakartam beszélni veled azt hogy hogyan váltunk el. Igen, bunkó és szemét voltam, de szerelmes lettem és téged se tudtalak elengedni. Te jó gyerek voltál és én átvágtalak, de még mindig úgy érzem..-mondta , vagy inkább hadarta Petra
-Hogy ennek így kellet történnie-fejeztem be a mondatát és egy halvány mosolyt küldtem felé
-És te jól vagy? - kérdezte Petra pont az ajtó ellőt- Ez a Diás dolog ...
-Nyugi jól vagyok- feleltem, majd benyitottam a termünkbe. Tetszett hogy megbeszéltük a dolgokat Petrával, de van egy sejtésem hogy ilyen soha se fog történni Dia és köztem. Leültem a helyemre, majd azt vettem észre hogy Márk elég furcsán nézett rám
-Mi van? - kérdeztem tőle- Mi van szellemeket látsz?
-Ja, nem..- válaszolta és most végre  a nézése újra normális lett- Csak te beszélgettél Petrával?
-Csak megbeszéltük a dolgokat-feleltem majd elővettem a reggelimet, ami nagyon finom volt. Lehet hogy apa lassan hozta de hogy jót választott az biztos. Pár perc múlva Rebi is megjött ahogy bejött a terembe rögtön felém indult el
-Hello,  nálam hagytad ezt a cetlit- mondta majd oda nyújtotta. A cetlin a torta rendelés volt..!!
-Köszi- feleltem kicsit idegesen.
-És szabad tudnom hogy kinek lesz a torta?- kérdezte mosolyogva, majd leült a padunkra. Meg se tudtam szólalni..Rebinek nehezen hazudok.
-Egy ismerősének, akinek bulit szervez- segített végre Márk
-És egy fiúnak marcipán rózsával díszített tortát veszel? - kérdezte Rebi nevetve
-Nem egy lányé lesz..- feleltem- Amúgy is a fiúnak lányos torta dolgot Márk tavaszi születésnapjára tartogatom.
Erre mind a hármunkból kitört a nevetés.
-Szerencsés lány lehet ha bulit szervezel neki- mondta Rebi és már ment is a saját padjához.
-Megérdemli- feleltem. Utána kezdődött a csodálatos tanórák. Angol órán szavakból írtunk egy dogát. A nyelv tanulás könnyen megy, így sztem egészen jó lett.   A szünetekben pedig általában az osztályba ücsörögtünk és max hangerővel zenét hallgatunk. Az egyik szünetben a gondnok be is jött, hogy halkítsuk le..hát mi !1! egész fókozatott levettünk a hangerőből.A suliba nagyon más nem igen történt. Aztán amikor mentem kifelé  a suliból Rebi állt elém.
 -Ma ráérsz makettet csinálni?- tette fel gyorsan a kérdést. Gondolom sok dolga volt és hamar túl akart esni ezen a feladaton is.
 -Hát..igazából elakartam menni a bulira lufikat venni, de akkor azt majd holnap megoldom- feleltem, majd közösen indultunk tovább.
 -És mi a helyzet Edivel? Kibékültetek? - tettem fel a kérdést mikor egy út kereszteződésen akartunk átmenni. Már léptem volna le a zebrára, amikor a lámpa pirosra váltott, de én gyorsan vissza húztam a lábamat. Viszont Rebi ezt nem vette észre és már jöttek a kocsik, amikor a kezénél fogva visszarántottam.
 -Jól vagy?- kérdeztem tőle 
 -Ja persze..csak izé..máson gondolkoztam- felelte, majd megcsörrent a telefonom ezért el kellet vennem a kezemet Rebi kezétől ami még mindig ott maradt.
 Márk hívott. Csak annyit mondott hogy fél 5 örül nincsen-e kedvem átmenni hozzájuk filmezni és én igent mondtam. Utána átmentünk (sikeresen) a zebrán majd folytattuk az utat hozzánk. Már majdnem a házunk utcájánál jártunk amikor Rebi a buliról kezdett kérdezősködni. 
 -És mióta ismered ezt a lányt? - kérdezte és kicsit közben elpirult az arca ami nagyon tetszett.
  -Hát nem olyan régen..de olyan mintha már nagyon rég ismerném- válaszoltam  neki és már az utcánkba is voltunk.
-És ..izé van köztetek valami?- kérdezte Rebi amit mostanában én is felteszek néha magamnak.
-Lehet..- mondtam, majd megérkeztünk a házunkhoz.
 Rögtön munkához kezdtünk és közben vicces videókat néztünk a neten, meg zenét hallgattunk.
 Kb- 45 perccel hamarabb kész lettünk mint ahogy terveztük
.-Így a végére egyre jobbak  vagyunk-mondta Rebi miközben a szemetet dobtuk ki.
 -Ja..lehet hogy ebből kéne megélnünk?- tette fel az okos kérdést
-Biztosan..mondjuk képzeld Márkék még el se kezdték.- mondtam és kicsit meglepődött.
-De hát jövőhét hétfőre kell leadni- mondta és én bólogattam.
-Tényleg, nincsen kedved eljönni velem Márkhoz filmet nézni?- kérdeztem tőle egy nagy mosollyal az arcomon.
-Hát igazából lenne kedvem..de nem baj, ha tönkre teszem a pasis filmezéseteket?- kérdezte és közben egy pohár vizet öntöttem magamnak majd 
-Dehogyis! Amúgy is sztem Dzseni is ott lesz- mondtam, majd még összepakoltunk a cuccokat. 
 Közben beszélgettünk majd elindultunk Márkhoz. Ott megbeszéltük hogy milyen filmet nézzünk, majd a lányok készítettek popcort és már indult is a film. Eléggé tetszett és most láttam először. Valami akció film volt és szerintem még a két lánynak is tetszett. Kb. film közepére már mindenki az ágyon feküdt. Én szélül mellettem Rebi, mellet Dzseni és ő mellette Márk. Az utolsó 30 percben Rebi bealudt és álmában átkarolta az én felső karomat. Nekem a film előtt haza kellet mennem, ezért kibújtam Rebi öleléséből és szóltam Márknak ha vége lesz a filmnek ébressze fel a lányt.  Otthon a szüleim már vacsorával vártak ami szerintem elég furi volt. Anya imádja az indiai kaját és megutálom..de most ő terhes ezért ő választ vacsorát.  Este még beszéltem Márkkal, hogy a buli hely biztosan jó-e náluk, tv-t néztem, doboltam és kb 10 körül aludtam. Elalvás előtt az utolsó gondolatom Rebi volt és ahogy alszik mellettem..


**********Rebi*********

Reggel a telefonom ébresztett. De még nem is az ébresztő ,hanem anya felhívott (?) .
-Rebi, gyere már le elfogsz késni, már rég kész a kajád.-mondta anya
- Úr isten már ennyi az idő!-pillantottam az órára.- 1 perc és lent leszek.
Hiper-szuper gyorsasággal, felkaptam egy gatyát meg egy polót ami először a kezem ügyébe került,és megláttam egy kis cetlit, amit gondolom Tomi hagyott itt, megnéztem mi van ráírva : " Marcipán  rózsákkal diszített torta és még ott volt egy telefon szám. A zsebembe tettem ,  aztán lerohantam a lépcsőn, a kakaós csigából párat haraptam majd elraktam a kajámat, nyomtam Vivi és anya arcára egy puszit, és már rohantam is a suli felé. Mivel láttam ,hogy időbe vagyok még ,bementem a wc-be és kicsit "összeszedtem magam" ,hogy ne látszódjon ,hogy egy kicsit leizzadtam. Ezután bementem a terembe és rögtön Tomi padja felé vettem az írányt. Beszéltünk és átadtam a cetlit neki, és elmondta ,hogy egy lánynak rendez szülinapi bulit és arra lesz a torta. Kicsit szomorú lettem, mert tudtam,hogy az a lány biztos,hogy össze jön majd Tomival. Ezen gondolkoztam ,miközben leültem a helyemre. Nem sokkal később elkezdődött az óra. Angolon dogát írtunk, a többi óra meg elég uncsi volt. órák után megbeszéltem Tomival,hogy náluk csináljuk ma a makettet. Az oda úton végig a lány felől kérdezősködtem, mert szinte  megölt a féltékenység. Aztán az egyik zebránál villogott a zöld lámpa ezért mindketten leléptünk, de Tomi vissza lépett és hátra rántott engem is. Végig ezen a lányon gondolkoztam és nem vettem észre ,hogy a lámpa pirosra vált és elindulnak a kocsik. Tomiékhoz érve azonnal neki láttunk a makettnek és hamar be is fejeztünk aztán Tomival elmentünk Márkékhoz filmezni. Azt hittem,hogy valami horror lesz vagy valami, de kellemesen csalódtam mivel egy tök jó akció filmet néztünk, de azt hiszema  vége felé elaludtam, mert a következő emlékem az,hogy Márk kelteget ,hogy vége a filmnek. Kicsit ciki volt,hogy bealudtam ,főleg kiderült,hogy Tomi már rég elhúzott. Összeszedtem a cuccom aztán elindultam haza fele.
-Megjöttem. -szóltam be a házba miközben.
-Rebeka!-szólt anya
Tudtam,hogy baj van mert csak akkor hív Rebekának.
-Hol voltál?! Nagyon sokszor hívtalak és még vissza se hívtál.-mondta mérgesen anya
-Bocsii, csak a makettet csináltuk Tomival aztán elmentünk Márkhoz és filmet néztünk.-vallottam be az igazságot.
-Jól van, menjél fürdeni addig megcsinálom a vacsit.-mondta anya
Így is tettem és mikor pizsibe jöttem le akkor már  éreztem a finom sült kacsa illatát.
-Hát ezt gondolom nem ebben a 10 percben hoztad össze.-mondtam miközben szedtem magamnak sült krumplit a hús mellé.
-Már délután elkezdtem csinálni.-válaszolta anya
Vivi is lejött, aztán megvacsoráztunk, este kicsit neteztem még aztán mentem aludni.

2014. augusztus 8., péntek

Edi megjelenése

**************Rebi***************

Reggelt jó kedvvel keltem, de ez nem sokáig maradt így.Miután pislákoltam párat eszembe jutott,hogy ma van a matek év eleji doga. Teljesen kiment a fejemből ezért rögtön felpattantam az ágyból és villám-sebességgel felöltöztem és már a könyvemet bújtam.Mivel a tavalyi anyagból lesz doga , egy kicsit könnyebb volt a helyzetem. Mikor már tényleg indulnom kellett , elraktam a  könyvet, elköszöntem anyáéktól és már ki is léptem az ajtón. Gyors léptekkel indultam el a a suli irányába. Épp csengetésre beértem, és az első óra matek volt.Nem voltak nehéz kérdések, de tudtam, ha nem néztem volna át reggel akkor nem tudtam volna.
Az óra után odamentem Tomihoz.
-Szia. Mivel ezelőtt nálatok csináltuk a makettet , ezért most folytassuk nálam. Majd haza felé menet elmegyünk érte, oké?-kérdeztem
-Persze.-mondta
A többi óra elég unalmasan telt. Az utolsó óra után Tomival indultunk el hozzájuk.
-Anyukád tudja ,hogy megyünk?-kérdezte
-Reggel megkérdeztem tőle, és megengedte úgy,hogy igen.-mondtam
-Lesz egy kis tesóm.-mondta hirtelen
-Juuuj , gratulálok!-mondtam mosolyogva
-Én is örülök neki. Azt hittem már nem akarnak a szüleim gyereket, azóta.-mondta
-Mióta? Bocsi,hogy megkérdezem, de ha nem akarod akkor nem kell válaszolnod.-mondtam
-Volt egy öcsém de meghalt.-mondta majd a földet kezdte pásztázni.
-Részvétem.-mondtam.- És most már nem sokára kész a makett.
-Igen. De szerintem kell majd még egy délután ,hogy teljesen mindennel kész legyünk.-mondta halvány mosollyal
-Szerintem is.
Még egy kis gyaloglás után megérkeztünk hozzájuk, megfogtuk a makettet és el vittük hozzánk. Még csak a teljes láb van meg így annyira nem volt gázos vinni a városon keresztül.
-Szia anya, megjöttünk.-köszöntem be mikor megérkeztünk hozzánk.
-Sziasztok gyerekek. Csináltam finom spagettit. Kértek?-kérdezte anya
Mindketten ettünk , aztán felmentünk a szobámba és csináltuk a makettet. Majd miközben épp egy viccet meséltem, anya bekopogott.
-Rebi, Edi keres.Gyere le?-kérdezte
-Mindjárt jövök.-mondtam Tominak majd leszaladtam a lépcsőn.
-Szia Rebi. Csak bocsánatot szeretnék kérni amiért ilyen bunkó voltam, és nem foglalkoztam veled.-mondta Edi.
Én csak néztem rá és közben hallottam ,hogy valaki jön le a lépcsőn.Tomi volt.
-Lejöttem inni.-mondta
-Mit keres ez nálad? Már is együtt jártok? Te ribanc. Gondolom miközben velem jártál akkor is vele csaltál. Te szemét állat.-mondta majd sarkon fordult , de Tomi utána ment.
-Hogy merészelsz vele így beszélni? Inkább te vagy a szemét ,hogy miközben együtt voltál vele, és nem foglalkoztál vele.-üvöltött rá Tomi és behúzott neki egyet.
Edi csak elfutott.
-Ilyen gyáva alakot.-mondta Tomi majd felmentünk a  szobámba és folytattuk a makettet.
Mikor megcsináltuk a  felső testet, úgy döntöttünk,hogy abba hadjuk és a fejet majd a holnaputáni délutánra hagyjuk.
-Most már sokat haladtunk.-mondtam
-Igen. Majd még beszélünk.Szia.-mondta és ezután megpuszilta a homlokomat..
ÁÁÁÁÁÁ uram isteeen. Kiakadtam , pontosan nem tudom miért de , egyszerűen áááááá. Azt hiszem nem csak barátok vagyunk. Mondjuk szerintem ő csak egy meggondolatlan haveri puszinak szánta. Biztosan így van. Azt hiszem tényleg szeretem. Nagyon.  Az agyam egy folytában csak kattogott és kattogott.Még a Vivivel való társasjáték közben is ezen járt az agyam. Fürdés után mentem aludni, vagyis csak próbáltam mert a gondolatok nem hagytak.Olyan hajnali 2 körül elbírtam aludni. De alvás közben is végig Tomira gondoltam.

**********Tomi**********
Igazából ma is nagyon jól aludtam, igaz végig a kis tesó járt a fejembe. Gyorsan kipattantam az agyamból, majd a fürdő felén vettem az irányt. Tegnap ugye nem fürödtem le, ezért ezt ma reggel kellet megcsinálni. Utána átöltöztem, majd lementem a konyhába ahol a szüleim már j reggeliztek.
-Hé-mondtam, amikor megláttam hogy engem nem vártak meg- Nélkülem reggeliztek?
-Bocsánat Tomi, de késésben vagyunk-mondta anya, majd be is fejezte a reggelijét. Utána megbeszéltünk a nap menetét, majd màr indulni is akartak.
-Ja, anya és annyi, hogy Rebi lehet hogy átjön, de lehet, hogy én megyek hozzájuk.-mondtam.
- Nyugodtan, jó szórakozást- felelte és már ment is ki a kocsihoz, de az ajtónál visszanézett- Amúgy egyre többet hallom ezt a Rebi nevet...
Erre nem tudtam mit válaszolni . Utána megértem a saját reggelimet, majd elindultam a suliba.
Még a suli folyosóján találkoztam Márk, amikor benyitottam a termünkbe furcsa dolgot láttam. Marcell, akit még életembe nem láttam tanulni a matek könyvet bújta.
-Mi van haver?-kérdeztem röhögve- Hírtelen matek zseninek készülsz?
-Ez nem vicces-nézett végre fel Marcell- A szüleim azt mondták, hogy ha az év eleji matek dolga 5-ős lesz, akkor megkapom a quadot, de elfelejtettem hogy ma van a doga.
-Ez gáz...-húzta el a száját Màrk.
-Ti tanultatok?-kérdezte mi meg Márkkal összenéztünk. Majd Márk elkezdett a terembe keresni valakit. Végül megtalálta a terem másik végébe a kívánt személyt Dzsenit.
-Kicsik, te tanulták matekra?-ordibált át a terem másik végébe.
-Persze.- felelte lány legnagyobb egyszerűséggel.
-És segítesz?-kérdezte Márk és Dzseni bólintott-Tessék Márk így kell ezt megoldani!
-És te Tomi mit csinálsz? - kérdezte tőlem Marcell.
-Haver, a tanárnak nincsen annyi esze, hogy elültessen engem Márk mellől-feleltem majd láttam Marci arcán hogy egyet ért velem. Utána ott hagytuk a fiút tanulni. Remélem összejön neki majd az 5-ös.  Utána zenét hallgattam csengetésig. A matek doga könnyű volt..Dzseni tényleg tanult! A szünetbe Rebivel beszéltem. Megdumáltuk hogy ma nála lesz makett készítés.  A suliba mást nem igen történt. Szünetekben szerveztem még egy kicsit Rebi meglepetés buliját. Utána Rebekával együtt elindultunk hozzájuk.
-Anyukád tudja ,hogy megyünk?-kérdeztem amikor màr elindultunk.
-Reggel megkérdeztem tőle, és megengedte úgy,hogy igen.-mondta, majd be fordultunk egy utcába.
-Lesz egy kis tesóm.-mondtam ki hírtelen. Nem tudom miért mondtam..talán azért mert ilyet nem félek elmondani neki
-Juuuj , gratulálok!-mondta mosolyogva
-Én is örülök neki. Azt hittem már nem akarnak a szüleim gyereket, azóta.-mondtam kicsit szomorúan
-Mióta? Bocsi,hogy megkérdezem, de ha nem akarod akkor nem kell válaszolnod.-mondta, majd egy újabb utcába fordultunk be.
-Volt egy öcsém de meghalt.-mondtam majd a földet kezdtem el nézegetni, mintha érdekes lenne.
-Részvétem.-mondtam- És most már nem sokára kész a makett.
-Igen. De szerintem kell majd még egy délután ,hogy teljesen mindennel kész legyünk.-mondtam már mosolyogva
-Szerintem is.
Pár perc múlva oda is értünk. Rebi anyukája megkínált spagettivel, amit persze megkóstoltam. Nagyon finom volt.. Utána neki kezdtünk  a makett készítésnek, ami ugyan olyan szuperül ment mint legutóbb. Egyszer csak az anyukája nyitott be, hogy Edi itt van és Rebit keresi. Lány lement és engem hírtelen egy fura érzés kapott el. Mit keress itt Edmond? Nem hogy szakítottak? Nem bírtam magammal, ezért lementem. 
-Lejöttem inni.-hazudtam egy kicsit, végül is tényleg szomjas is voltam.
-Mit keres ez nálad? Már is együtt jártok? Te ribanc. Gondolom miközben velem jártál akkor is vele csaltál. Te szemét állat.-mondta majd sarkon fordult , de én utána mentem
-Hogy merészelsz vele így beszélni? Inkább te vagy a szemét ,hogy miközben együtt voltál vele, és nem foglalkoztál vele.-üvöltött rám amitől megtorpant és egy jó nagyot behúztam neki.
Edi csak elfutott.
-Ilyen gyáva alakot.-mondtam majd visszamentünk a szobába. Kicsit még beszéltünk, majd megbeszéltük, hogy később folytatjuk. 
Rebi kikísért a házból.
-Most már sokat haladtunk.-mondta
-Igen. Majd még beszélünk.Szia.-mondtam és ezután megpusziltam a homlokánál, majd elmentem. Egyáltalán nem bántam meg amit tettem. Otthon anyának a garázsba kellet segítenek mert egy régi dobozt keresett, amibe ezek a terhességes könyvek voltak. Utána neteztem, dobáltak, tv-ztem, Márkkal telefonon kidumáltuk a kosár meccset, majd elég hamar lefeküdtem.

2014. augusztus 4., hétfő

A nagy titok kiderül

***************Rebi******************

Reggel  mosolygósan ébredtem, ez annak tudható be ,hogy egész éjjel Tomira gondoltam. Úgy látszik megint beleestem.Ezen gondolkozva kerestem magamnak egy jó ruhát, meg is találtam,mivel kicsit hűvős volt ezért egy hosszú csőszárú farmer gatyát és egy felíratos pólót választottam, cipőnek pedig egy Nike cipőt. Ezután elmentem letusolni. Nem tudom miért is mentem e hisz reggelente nem szoktam , de most letusoltam, utána felhúztam a ruhámat és lementem reggelizni.
-Szia kicsim. Most nem csináltam reggelit ezért müzli van.-mondta anya
-Szia. Nem baj úgy is rég ettem már.-mondtam
-Ma el kell menned Viviért az oviba ,mert mostantól sokáig dolgozom ,ezért lehet ,hogy egy ideig így lesz.
Válaszul bólintottam egyet.
Megettem a müzlit és már mentem is ki. Felhúztama  cipőm, elköszöntem anyáéktól és már indultam is.A terembe beérve csak páran voltunk bent. Odamentem Edihez de ő nem is fordult felém, még csak nem is köszönt ezért eljöttem onnan. Miután mindenki megérkezett és a tanár is bejött elkezdődött az első óra.Utána angyon hamar elment az összes óra is. Utolsó óra után megmondtam Edinek ,hogy jöjjön a parkba , mert beszélni akarok vele. Elmentem a parkba és vártam, a végén már azt hittem ,hogy el se jön ,de végül megjelent.
-Edi, beszélni akarok veled.-bólintott ezért folytattam.- Nem beszélsz velem, rám se nézel , nem tudom mi bajod van , de nem is érdekel. Szakítani akarok.
-Ez lesz a legjobb.-mondta egyszerűen
Már mindketten elindultunk az ellenkező írányba amikor Edi hírtelen megfordult  majd rámnézett.
-Mindig is őt szeretted.-mondta és közeledett felém.- Ugye?
A földet kezdtem pásztázni, mert tudtam kire gondol.
-Rám sose néztél úgy mint rá!-mondta majd hátat fordított és elment.
- Mintha te törödtél volna velem!-mondtam ,de ezt már nem hallotta.
Magamba roskadva ültem a padon mikor megláttam egy lábat ami megállt előttem. Felemeltem a fejemet és megláttam Tomit.
-Szia Rebi. Mi a baj?-kérdezte
-Semmi, jól vagyok.-mondtam és erőt vettem magamon.- Hova mész?
-Fagyizni. Ha akarsz gyere velemen.-mondta
Ettől nagyon megörültem de probáltam nem mutatni mert az elég ciki lett volna.
-Oké, akkor megyek én is.-mondtam
Az útat végig beszélgettük elmondta ,hogy az apukája allergiás a hagymára és mivel evett belőle ezért lett rosszul.
A fagyizóban pár ember ült csak. Rendeltünk és mi is leültünk.Egész végig nevettünk és beszélgettünk , de egy csirimpelés félbe szakított. A zsebembe nyúlva kivettema  telefonom és megnéztem. Egy üzenet jött anyától.

Akár hol is vagy azonnal gyere haza MOST!

Mivel éreztem a hangsúlyt az üzenetben fel is álltam.
-Bocsi Tomi ,de mennem kell anya most írt ,hogy menjek haza.De azért finom volt a fagyi.-mondam neki majd kimentünk  a cukrászdából.
-Szia Rebi.-köszönt el Tomi
Én is elköszöntem majd egészen hazáig futottam, a kapun beesve azonnal anyával találtam szembe magam.
-Hol voltál? És miért nem szóltál? Miért nem mentél Viviért az oviba?-kérdezett anya rögtön
-Fagyizni voltam Tomival miután szakítottam Edivel.-mondtam
-Az engem nem érdekel! Nem tudom hol van Vivi.Az ovónője azt mondta valaki érte ment és elvitte. Mert ,hogy Vivi neki csak annyit mondott ,hogy itt vannak érte és elviszik!-kiáltotta anya
Ahogy ez tudatosult bennem rögtön elöntött a bűntudat.
-Már minden ovótársának a szüleit felhívtam nem-e láttak kivel ment el ,de senki nem tudja! Apádat is felhívtam de ő se tudja ,hogy hol van. Miért nem tudsz ráfigyelni egy kicsit. Amúgy is , nem kellett volna szólnod ,hogy elmész valahová? Főleg,hogy mondtam ,hogy menned kell Viviért. Nagyon csaldtam benned Rebeka!-mondta anya kiabálva
-Bocsánat.-mondtam
-Az nem elég! Elveszett a húgod nem érted!?-üvöltötte anya
-Megkeressük , nyugi meglesz..-mondtam
-Nem tudjuk ki vitte el, lehet ,hogy egy pedofil, gyerek rabló.És ha már nem él? Erre nem is tudok gondolni. Erről te tehetsz. Mondtam ,hogy menj el értem mert én sokáig dolgozok. De te ezt se tudtad meg tenni!-kiabált tovább anya
-Szólj a rendőrségnek. Én elmegyek apához.-mondtam
-Inkább itt kéne maradnom. De bánom is én menjél.
Futva elmentem apához , valahogy úgy gondoltam ,hogy nála van. Egyszer említette régen, hogy Vivit biztosan vinné én meg dönthetek , ha anyával elválnak. Ez miatt futottam odáig .Mikor oda értem kicsit pihentem aztán csöngettem..Csöngettem egy darabig de aztán ajtót nyitott.
-Te mit keresel itt?-kérdezte apa
-A húgomat!-kiáltottam majd bementem a házba és minden szobába bementem.
-Hol van?-kiáltottam mérgesen
-Nincs itt. És ne kiabálj a házamban!-mondta apa
-Add vissza a húgomat!
Megláttam a lépcsőben egy ajtót, pont olyan volt mint a Harry Potterben.
Kinyitottam az ajtót és ott ült bent félve , vacogva a húgom.
-Vivi! Annyira sajnálom,hogy nem mentem érted. Ugye jól vagy?-kérdeztem majd Vivi bólintott
-Honnan tudtad,hogy nem mentem érte?-fordultam apám felé
-Láttalak a cukrászdában azzal a fiúval.-válaszolta
-Miért akarod Vivit , úgy is lesz egy gyereketek azzal a ribanccal nem?-mondta mérgesen
-Hogy mered ribancnak hívni a házamban? Inkább anyád a ribanc. És egy hazug dög. Gondolom arról nem tudsz ,hogy mikor te születtél , meg csalt engem. Nem is vagy a lányom!-kiáltotta
Így már minden össze állt. Ezért szerette jobban Vivit, ezért kedvezett neki és nekem meg nem.
-Ha még egyszer megpróbálod elvinni , bevitetlek a börtönbe.-mondtam neki mérgesen majd, Vivi kezét megfogva elindultunk. Felvettem Vivit a nyakamba és futottam hazáig.
-Itt vagyunk anya! -kiáltottam be , mire anya kijött.
-Atya úr isten. Hála Istennek ,hogy meg vagy Vivi. Hol voltál?-kérdezte
-Apánál volt és apa azt akarja,hogy nála legyen Vivi, ezért mondtam ,hogy ne próbálja meg még egyszer elvinni.És elmondta ,hogy én nem az ő gyereke vagyok.-mondtam
-Rebi figyelj, én.-kezdte de nem hagytam ,hogy befejezze
-Még azt mondtad, apa bunkó mert megcsalt téged. Te ugyan ezt csináltad vele.-mondta majd felmentem a lépcsőn. Beléptem a facebookomba és a kapcsolatban státusz átírtam szinglire, aztán elmentem letusolni , aztán bementem Vivi szobájába.
-Vivi tényleg sajnálom ,hogy nem mentem érted.-mondtam
-Semmi baj.
-Megyek aludni, jóéjt.-mondtam majd visszamentem a szobámba.
E forgalmas nap után bedőltem az ágyba és rögtön el is aludtam.

**********Tomi***********
Nyugodtan ébredtem fel reggel. Apa és anya már nem volt otthon. Azt mondtàk, hogy a kórházba kell menniük biztosan apának a vizsgálatai miatt. Egyedül neki álltam tojás rántottát sütni, de miután nem igazán ment inkább összeszedtem a a cuccomat és egy közeli kávézóba vettem egy kávét meg croassnt. Így hàt az elsők között érkeztem oda.  Márk ott volt màr ezért nem unatkoztam. Nem sokára Rebi is megjött. Elindult az asztala felé és  végig bámultam, persze Màrk valamit közben mondott nekem de nem igen figyeltem rá.
-Csini...!-csúszott ki számom,mire Màrk elnevette magát.
-Most mi van?-kérdeztem és a fejèt kicsit Rebi felè biccentettet és pontosan tudtam mire gondol- Nem...
-Ja pont azért örültél annyira, amikor egy csoportba kerültél vele a biosz házinál.-mondta, majd megjött Dia és elkezdett felénk közeledni.
 Nem volt most kedvem vele beszèlni ezèrt elindultam a az ajtó felé. A lányt miközben mentem el mellette levegőnek néztem ami szerintem nem nagyon tetszett neki.  A büféhez mentem, ahol vettem M&M's-et ès két doboz colát. Amikor vissza értem a terembe Dia a padomnál állt. Szuper..! Valamit nagyon akarhat tőlem.
-Szia Tomi-mondta és leültem a helyemre.- Beszélni szeretnèk veled
-Hàt csak mond!-  mondtam neki amennyire csal tudtam kedvesen.
-Inkább négy szemközt- felelte és a telefonjába bújt Màrkra nèzett.
-Nyugodtan mondhatod itt is- mondtam majd hàtra dőltem a székemet. Màrk a neve hallatára rögtön felkapta a fejèt majd lerakta a  telefonját.
- Hàt izé okès..- mondta közben elhúzta a száját
- Arra gondoltam, hogy mi ketten randizhatnánk!- mondta fúl komolyan.
Először nem tudtam mit szólni. Komolyan azt hiszi, hogy èn valaha fogok vele randízni??
- Ez most vicc?-kérdeztem tőle.
-Nem dehogyis.- válaszolta .- Olyan jó volt veled!
Màrk ennél màr kicsit elröhögte magát.
- Dave ide jönnél- mondtam, majd a fiú pár pillanat múlva már ott is volt. Láttam Dia arcán hogy nem nem nagyon örül annak, hogy ide hívtam Dave-t.
-Haver, te még együtt vagy Diàval ?- kérdezte Màrk mire Dia elindult a padja felè.
-Most miért mész el? - kérdeztem tőle, majd kissé hisztisen megfordult és visszajött.
- Na, akkor Dave jársz-e mèg Diàval?-kérdezte újra Màrk.
-Ja,persze!-válaszolta a srác, majd ment is vissza a padjához, mert valaki hívta.
- Tudod Dia màr lassan sajnállak..-mondtam neki röhögve.-Komolyan azt hittem, hogy még egyszer megcsinálhatod velem ezt?
Dia ekkor sarkon fordult és vissza ment a padjához. Szerintem most már (talán) megértette, hogy mi soha de soha nem fogunk járni! A suliba más izgalmas nem történt. Kémia órán elküldtem (facbookchaten, e-mailen stb.-in) Rebi bulijára a meghívott. Persze oda írtam hogy meglepetés buli lesz. Suli után elmentem venni ajándékot Rebinek. Szerintem tetszeni fog neki..vagyis remélem. Mikor végeztem màr indultam haza. A parkon át mentem,mert arra van a fagyizó is, ahovà be szeretnék menni.Egyszer csak Rebit láttam meg egy padon ülve. Oda mentem hozzà, majd elhívtam magammal fagyizni. Nagyon jó társaság volt, igazából szerettem volna, ha egy kicsit még beeszelgethetünk de az anyukája hívta ezèrt el kellett mennie. Otthon gondoltam majd eszek valami meleg szendvicset, de a szüleim úgy döntöttek étterembe megyünk . És valami drága étterembe fogunk menni. Nem értettem hogy miért..Még egy kicsit videójàtékoztam meg tv-ztem, de utána le zuhanyoztam és felöltöztem. Inget húztam ami anya szerint jól állt. 7 órára volt foglalva nekünk asztal.  Az étterembe csak anya kèrt levest.  Minden nagyon finom volt. Pont a desszertemet hozta ki a pincér, amikor apa komoly fejjel rám nèzett.
- Valamit el kell mondanunk Tomi.- mondta apa ekkor kérdőn néztem rá.- Valami fontosat!
-Csak ne azt hogy elköltözünk. - mondtam erre anya ès apa kicsit elnevette magát. 
-Nem dehogyis kisfiam.- felelte anya, majd apàval összenéztek. Nem szóltak egymáshoz mégis olyan volt, mintha beszèltek volna. Apa bólintott  egyet a fejével, majd újra rám néztek.
-Terhes vagyok!- mondta anya, mire nekem szó szerint leesett az állam. Utána mindent megbeszéltünk ami a kis tesómmal kapcsolatos. Nagyon örülök, hogy (újra) lesz tesóm. Azt hittem, hogy a kisöcsém halála után anya nem akar újra terhes lenni , vagyis nem szeretne kisbabát.Nagyon boldog vagyok és úgy làtom a szüleim is boldogak.  Otthon még tv-ztem, majd felmentem Fb-ra és észre vettem hogy Rebi újra szingli aminek legbelül még örültem is. Lefekvés előtt küldtem egy üzenetet a lánynak:

Jó volt a fagyizás remélem máskor is megismételjük! Holnap makett készítés. Oksi?  Nagyon várom.

2014. július 24., csütörtök

Makett készítés

**********Rebii************
Reggel elég korán keltem. Az ébresztőm előtt fél órával. Ezért bekapcsoltam a tv-m és tv-ztem egy kicsit. Miután meguntam elkezdtem készülődni.Aztán bementem Vivi szobájába.
-Szia Vivi. Mi újság?-kérdeztem tőle
-Ne is szólj hozzám!-kiáltotta.
-Mi bajod van?-kérdeztem furán
-Nem is foglalkozol velem, se anyával. Mindig csak a suliba vagy vagy pedig gépezel.-mondta majd próbált kilökdösni a szobájából. Kimentem majd mögöttem becsapta az ajtót.
Ez szöget ütött a fejemben. Tényleg nem foglalkozok eleget velük? Na akkor most változás lesz.
-Szia anya. -köszöntem
-Jó reggelt kicsim.Mit kérsz reggelire?-kérdezte
-Mindegy.
Egyszer csak elkezdett csörögni a vonalas.
-Várj felveszem.-mondtam anyának
-Igen?-szóltam a készülékbe
-Szia kicsim, én vagyok az.-szólt bele egy hang és meg is ismertem. Apa volt.
-Szia.
-Már rég beszéltünk,hogy vagy?-kérdezte
-Jól köszi és a te? Mi van a  nővel?-kérdeztem és próbáltam nem csúnyát mondani.
-A neve Nóri. És mindhárman jól vagyunk.-válaszolta
Igen..Mindhárman..
-Hány hónapos terhes?-préseltem ki magamból a szavakat.
-7. A neve Kristóf.-mondta
-Az jó. De mennem kell a suliba. Szia.
-Szia. Add át Vivit , neki is elakarom mesélni a jó hírt.-mondta
Mi ezen a jó hír?.
-Vivi!! Gyere le ,apa vár a telefonnál.-kiáltottam fel.
Vivi lejött és beszélt is apával. Nem tudom ,hogyan reagált mert elindultam a suliba nehogy elkéssek.
Most nem várt az ajtónál Edi.
Mikor bementem Edi felém tartott de Tomi megelőzte.
-Szia Rebi, arra gondoltam ,hogy ma átjöhetnél hozzánk , csinálni a feladatot.-mondta Tomi.
-Persze, akkor suli után megyünk hozzátok.-mondtam
Ezután oda akartam menni Edihez de ő kikerült és elment mellettem. Nem tudom mi baja lehet.A nap hamar eltelt aztán indultunk is Tomihoz.Mikor megérkeztünk leesett az állam.
-Úr isten ,de gyönyörű házatok van.-mondtam
-Köszi.-mondta
Mikor beértünk ugyan ilyen gyönyörű szobák fogadtak.
-Nincs itthon senki, apáék még dolgoznak. Jó ha a nappaliba csináljuk a makettet ?-kérdezte
-Persze.
El is kezdtük  készíteni. Tök összhangban ment az egész ,közben végig beszélgettünk és röhögtünk. Elmeséltem,hogy meghalt az öccse meg ,hogy a szülei mostanság furán viselkednek. Mikor elfáradtunk abba is hagytuk, de azért elég jól haladtunk vele.
-Jössz medencézni?-kérdezte
-Nincs fürdőruhám.-mondtam
-Ruhástul. Úgy is kicsit hideg van de azért még lehet fürdeni.-mondta
És igen. Együtt medencéztünk. Akkorákat csobbantunk , de nagyon jól éreztem magam.És egyszerűen olyan kellemes érzés volt bennem végig. Főleg mikor úgy ugrottunk egy nagyot ,hogy fogtuk egymás kezét. De ezt mind egy telefon hívás szakította félbe.Tomit hívta az anyukája.
-Szia anya. Mi történt? Apa rosszul lett? Máris ott vagyok.-majd letette
-Rebi bocsi de el kell mennem a kórházba, apám rosszul lett. Tényleg sajnálom.Add meg léci a számod ,hogy majd a következő  makett készítés mikor lesz jó? De én is megadom az enyémet okés?
-Semmi baj. Tessék.-telefont cseréltünk és beírtuk a saját számunkat a telóba.
Ezután haza mentem. Edinek írtam és hívtam is de nem reagált.Tominak még írtam egy SMS-t:

Rebi:Szia Tomi, hogy van az apukád? 
Tomi: Már jóbban van


 Ezután játszottam Vivivel meg segítettem anyának takarítani majd fürdés és vacsizás után mentem aludni. Most nagyon hamar elaludtam , és végig Tomira gondoltam.

**************Tomi***************

Megint nagyon jól aludtam. Remélem ez nem csak ilyen pár alkalmas dolog. Most kicsit már hogy csináltam a készülődési sorrendet. Először lementem a konyhába reggelizni és csak utána öltöztem át. Néha kell a változatosság. A reggelit saját magam készítettem mert hogy akkor anya a fürdőbe volt. Igen..ők nem változtatták meg a menetrendjüket. Kezd hűvösebb lenni, de ezért még a rövid szárú gatya és rövid ujjú póló még ideális. Igaz beraktam azért a táskámba egy pulcsit ha netán nagyon fáznék. Anyuéknak elmondtam még gyorsan, hogy lehet, hogy Rebi ma átjön, mert el kéne kezdeni a makett készítést. Azt mondták, hogy ők nem lesznek itthon. Ma is elég hamar eltudtam indulni a suliba. Apa mondta, hogy elvisz autóval, mert arra jár, de én inkább gyalog szeretek menni. A suliba még kevesen voltak és akik voltak, azok  meg nem igazán izgattak. Jó persze kedvelem őket..de nem úgymond közelebbi barátaim. Így 15percet végig unatkoztam, míg megnem jött Márk! Utána már minden jó lett. Elkezdtünk nézni videókat, amibe szerencsétlen emberek összetörik magukat. Elég vicces volt, igaz a lányok szerint gyerekesek vagyunk..amibe van valami igazság. Olyan 45 körül Rebi is megjött. Ahogy megláttam elindultam felé, hogy megbeszéljük a dolgainkat..mármint a makett készítés miatt. 
-Szia Rebi, arra gondoltam ,hogy ma átjöhetnél hozzánk , csinálni a feladatot.-mondtam
-Persze, akkor suli után megyünk hozzátok.-mondta és már ment is el. Kicsit akartam vele dumálni, de ő Edi felé ment. Nem néztem tovább a lány, így nem tudom ők mint csináltak. Az egész suliba csak egyetlen egy izgalmas dolog történt. Ez pedig a 2.szünetbe. Megint lementünk az udvarba, de most nem 1 helyre tömörültünk. Márk, Anna, Dzseni, Ben , Bálint és én ültünk a padnál.
-Hallod nincsen kedved átjönni holnap hozzánk?-  kérdeztem hírtelen Mártól.
-Nem, sajnos..Dzsenivel megyek a plázába- mondta majd beleharapott az én csokimba.
-És mit csináltok?- kérdeztem és közben próbáltam vissza szerezni a csokimat, amin a többiek jót nevettek.
-Mozi meg Dzseni vesz Rebekának születésnapi ajándékot- mondta és a 2.dolgon nagyon meglepődtem.
-Te ennyire jóba vagy Rebivel?- kérdeztem Dzsenitől.
-Hát kedvelem, de igazából ha valakinek az osztályba születésnapja van, akkor azt akár kedvelem akár nem veszek ajándékot neki- válaszolt a lány.
-És mikor lesz a születésnapja?- kérdeztem és már mentünk is fel a terembe.
-Nem tudom pontosan mikor, de nem sokára- válaszolt Dzseni, majd leült és kezdődött az óra. Végig Rebi születés napján járt az eszem. Végül azt találtam ki, hogy mi lenne ha rendeznék neki egy meglepetés partit. Tutira örülne neki! Amikor az utolsó órának is vége lett Rebivel elindultunk hozzánk.
Úr isten ,de gyönyörű házatok van.-mondta amikor megérkeztünk
-Köszi.- válaszoltam..hát igen anyukámnak jó ízlése van
-Nincs itthon senki, apáék még dolgoznak. Jó ha a nappaliba csináljuk a makettet ?-kérdeztem
-Persze.- felelte és már indultunk is a nappali felé. Ott a gépemen nézegettünk pár makett tervet, majd elkezdtük a munkát. Könnyen megtaláltuk az egy hullám vonalt. Rengeteget beszéltünk és olyat is elmondtam neki, amit csak Márk tud rólam. Beszéltem neki az öcsémről, ami nekem egy kemény téma. De jó volt, hogy valakinek elmondhattam.. Amikor végeztünk feltettem spontán Rebinek egy kérdést.
-Jössz medencézni?
-Nincs fürdőruhám.-mondtam és én már ki is találtam a megoldást
-Ruhástúl. Úgy is kicsit hideg van de azért még lehet fürdeni.-mondtam, majd kirángattam a medencézett. Utána már minden szuperül ment. Rengetett nevettünk és ugráltunk. Az egyik alkalommal egyszerre ugrottunk, de mielőtt elhagytuk volna a földet és megfogtam a kezét. Szerintem ez a lánynak is tetszett. Aztán jött a  nap rossz része, anya hívott fel, hogy apa rosszul lett. Azt mondta, mikor mindketten végeztek a munkával beültek egy pizzázóba és apa egyszer csak összeesett.
-Rebi bocsi de el kell mennem a kórházba, apám rosszul lett. Tényleg sajnálom.Add meg léci a számod ,hogy majd a következő  makett készítés mikor lesz jó? De én is megadom az enyémet okés?
-Semmi baj. Tessék.-telefont cseréltünk és beírtuk a saját számunkat a telóba. Rögtön ezután Rebi hazaindult..szegényt sajnálom, mert még azért vizes volt. Én áthúztam egy száraz ruhát, majd rendeltem egy taxit. A taxi 5perc alatt ért ki nekem még is 15percnek tűnt. Nagyon izgultam apa miatt. Mi történhetett vele? Remélem nem valami nagy baj! Amikor megérkeztem a kórházba rögtön a recepciós pulthoz mentem. Ott útba igazítottak, hogy merre kell mennem. Apa a 11.-es szobába feküdt. Amikor benyitottam anya egy széken ült, apa az ágyba feküdt és egy orvos állt.
-Szia kisfiam- mondta anya és látszott rajta, hogy sírt.
-Hello anya- mondtam, majd köszöntem az orvosnak is. Apa aludt..vagy is remélem hogy aludt!- Mi történt?
-A pizzázóba összeesett, de még várni kell hogy megjöjjenek az eredmények miért- mondta anya és apára nézett. Én leültem egy másik székre és kb. 10 percen át csak néztem ki a fejemből. Gondolkoztam: apám, anyán, Márkon és Rebin. Mármint azokról a személyekről akik fontosak nekem. Közben anya beszélt valamiről az orvossal, majd egyszer csak egy ápoló nő nyitott be egy papírral a kezébe. Azt a papír oda adta az orvosnak, aki azt elkezdte elemezni.
-Milyen pizzát fogyasztott a férje?- kérdezte anyától az orvos.
-Hát..nem is tudom- mondta anya- Ez olyan fontos?
-Volt rajta hagyma?- kérdezte
-Igen..volt- mondta anya és az orvos kicsit vidáman felnézett.
-Akkor megvan a baj- mondta a férfi és mindketten ránéztünk- A férje erősen allergiás a hagymára.
-De hát apa soha se volt allergiás  a hagymára- mondtam meglepetten.
-Ezek szerint csak most alakult ki az allergiája- mondta az orvos- Nem sokára felfog ébredni, holnapra még bent tartjuk, de este felé hazamehet.
-Köszönjünk!- mondta anya boldogan- Tomi te most menj haza én bent maradok.
Próbáltam mondani neki, hogy ő is nyugodtan hazajöhet, de nem tudtam meggyőzni. Így hát egyedül indultam haza taxival. Otthon ettem vacsiként  virslit, majd elkezdtem tervezni Rebi születés napját. Márk felajánlotta, hogy rendezzük náluk, mert a szülei úgyse lesznek otthon akkor és a tortát is megrendeltem. Majd holnap elkezdem meghívni az embereket! Amikor akartam elaludni Rebi írt egy SMS-t, amire rögtön válaszoltam. Jól esik, hogy kérdezett apa felöl. Ja, és anya írt, hogy apa felébredt :)


Díjat kaptunk #1.

Helloztok! Az a megtiszteltés ért minket, hogy kaptunk egy díjat Szinyke bloggerinátol. Nagyon szépen köszönjük! :D Nem mellesleg ez a blog 1.díja! :)


Szabályok:
Írj 11 dolgot magadról!
Válaszolj a jelölő által kiírt kérdésekre!
Írj ki 11 kérdést! 
11 blogot kell linkelni és jelölni!l

11 dolog rólam:Rebi
1,imádok sorozatot nézni
2,a kedvenc chipsem a limeos és a chilis
3,van 1öcsém
4,kedvenc színem a türkiz kék
5, kedvenc italom a Dr.Pepper
6, egy folytába elhagyom a fülbevalóimat (most nincs is a fülembe )
7,  utálom ,ha valaki rajta hadja az ár cimkét az ajándékon
8, imádom az Oroszlán királyt
9, az egyetlen állat amit nem szeretek az a gnu
10, barna szemem és hajam van
11, imádok olvasni


11 válasz: Rebi
1.Mi a kedvenc blogod? http://luckygirlontheolympic.blogspot.hu
2. Rock vagy pop? rock
3.Kedvenc film? Levelek Júliának
4. Szeretsz olvasni? igen
5. Hányadikos vagy? 8.-os
6. Kedvenc színed? türkisz kék
7. Hány díjad van eddig? 4
8. Idén voltál nyaralni?még nem
9. Ha igen, hol?-
10. Szülővel, vagy barátokkal? majd szülőkkel
11. Mi a kedvenc tantárgyad?..biológia




11 dolog rólam: Zsófi

1. Imádok filmet,sorozatokat nézni főleg nyáron.
2. Ha könyvet választok mindig elöszőr a külsejét és a címét  nézem meg és ha az nem tetszik nem olvasom el (ez egy picit rossz szokásom)
3.Sok mesét nem láttam és amit láttam arra sem nagyon emlékszem xd
4. Kék a szemem és szökés barnás a hajam
5. Szerettem volna egy ikertesót de ez nem történt meg :)
5.Imádok kosarazni
6. A kedvenc számom a 12 , azért mert ez a mezszámom
7. Imádok minden olyan ételt ami kicsit is hizlaló, sajna :(
8. A hot-dogra sosem kérek semmit ,mivel se a mustárt, se a majonézt se a ketchup-ot nem szeretem.
9. Elég finnyás vagyok
10. Tesi szakos osztályba járok
11. Nem rég kezdtem el írni


11 válasz: Zsófi

1.Mi a kedvenc blogod? http://szentzsofiangoltagozatosgimi.blogspot.hu
2. Rock vagy pop?   mind2
3.Kedvenc film? Harry Potter
4. Szeretsz olvasni? imádok :)
5. Hányadikos vagy? 7.c-s ( tesi szak = c osztály)
6. Kedvenc színed? lila
7. Hány díjad van eddig? ez az első
8. Idén voltál nyaralni? 2 hét múlva megyek <3
9. Ha igen, hol? Majd Balatonra :)
10. Szülővel, vagy barátokkal? Majd szülőkkel
11. Mi a kedvenc tantárgyad? Töri ,Angol, Tesi


11 kérdés: Rebi+Zsófi
1. Ha lehetnél egy napid valamelyik sztár lennél ,melyik lennél ? 2. Kedvenc szín ? 3. Anyás vagy apás vagy ? 4. Mikor kezdtél el blogolni ? 5.Kedvenc ital? 6. Kedvenc évszak ? 7. Az életed során hová akarsz (nagyon) eljüttni? 8. Coca Cola vs. Pepsi ? 9. Első blogodnak a linkje ? 10. Történt már veled a nyáron valami cikis dolog ,ha igen akkor mi ? 11. Kedvenc szuperhős?


11 blog
1.Anna
2,Nessz
3,Karolina
4,Lili
5,Lauren
6,Zoe
7,Alice és Kinga
8, Blood Ready
9,Gabriella
10,Mircsi
11,Chris